Jerzy Hoffman

A varsói csata, 1920 (r: J. Hoffman) A fotó tulajdonosa: Zodiak Jerzy Hoffman Film Production

A varsói csata, 1920 (r: J. Hoffman) A fotó tulajdonosa: Zodiak Jerzy Hoffman Film Production

A XVIII. Lengyel Filmtavasz vendégeként járt Budapesten a 80 éves Jerzy Hoffman, lengyel filmrendező. A Corvin moziban telt ház előtt mutatták be A varsói csata, 1920 című filmjét. Ez az első 3D technikával készült lengyel film. Hoffman neve leginkább Sienkiewicz Trilógiájának - A kislovag (1969), Özönvíz (1974), Tűzzel-vassal (1999) - megfilmesítése révén vált ismertté. Filmjeit milliók(!) nézik Lengyelországban. Nyolcéves korában családjával kitelepítették Szibériába, ahonnan csak a világháború után térhetett haza. A Moszkvai Filmintézet rendezői szakán végzett. Jerzy Hoffman nemcsak jó rendező, jó történetmesélő is. És nagyon huncut a szeme. INTERJÚ

Közel fél évszázada készít filmeket. Mikor volt a legjobb filmeket rendezni?

Az attól függ. A szocializmusban az állami mecenatúra fantasztikus dolog volt. Ha a cenzorok is jóváhagyták a forgatókönyvet, akkor a rendező előtt már nem volt akadály, megcsinálhatta, amit akart. Persze kétfajta pénz létezett. Az egyik volt a nemzeti pénz, ebből fizettük a gázsikat és még sok mindent, a másik a valuta, amiért kamerát, nyersanyagot, objektíveket, vagyis a technikát vettük. Nyugaton azt hitték, hogy a szláv rendezők szeretik a hosszú-hosszú snitteket… pedig csak kevés nyersanyagunk volt. Itt jegyezném meg, hogy az Özönvizet a 70-es években egy kamerával és egy objektívvel forgattam…

… még így is Oscar-díjra jelölték!

Igen, de akkoriban minden más volt. Senki nem sietett. Az Özönvizet több mint 360 napig forgattuk! Igaz, majdnem öt órás a film. Régen más volt a munka ritmusa, volt időnk mindent jól felvenni. A Tűzzel-vassal című film 60 napig készült. Az is igaz, hogy 11 éven át gyűjtöttem rá a pénzt.

Az a Sienkiewicz-trilógia harmadik része. Az első kettő 5 éven belül készült el.

A Tűzzel-vassal és az Özönvíz között 25 év telt el, 11 évemet csak a pénzgyűjtésre szántam. Még a házamat is elzálogosítottam. Kezdetben politikai okok miatt nem készíthettem el, aztán pénz nem volt rá. A harmadik típusú filmkészítésre a példa A varsói csata. Életemben először fordult elő, hogy eljött hozzám egy ember, Mariusz Gazda és azt mondta: „Uram, ha magát érdekelné a varsói csata, a lengyel-bolsevik háború megfilmesítése, akkor most leteszem ide Ön elé az első 10 millió zlotyit”. Mondom neki: „Várjon, még forgatókönyv sincs!” „A téma és az Ön neve – számomra garancia. Vakon beszállok a filmbe ezzel az összeggel.” Ami másfél millió euró. Úgyhogy ilyen csodák is vannak.

Megvolt a 10 millió. Hogy állt neki a könyvnek?

Felkértem egy ismert forgatókönyvírót, akivel négy változatot írtunk. Utána a társproducerem, Jerzy Michaluk úr rávett egy nagy bankot, hogy egyrészt szponzorálja a filmet, másrészt adjon nekünk hitelt. A Lengyel Filmintézet is támogatott minket. A Lengyel Filmművészek Szövetsége néhány évvel ezelőtt megalkotta, és sikeresen elfogadtatta a parlamenttel a Filmtörvényt, melyben az áll, hogy az összes lengyel tévécsatorna köteles a reklámok bevétele után egy bizonyos részt befizetni a nemzeti lengyel filmgyártásnak. Ebből gazdálkodik a Filmintézet. Egy mai témájú film 4-5-6 millió zlotyiba kerül, a miénk 23 millióba. A 3D technológiára még külön pénz kellett, végül több, mint 27 millióba, nagyjából 9 millió dollárba került a film. Lengyel viszonylatban ez sok, az európaiakhoz viszonyítva kevés, Amerikában meg semmiség.

Mi kell egy jó forgatókönyvhöz? Nagy szerelem, nagy hit, nagy politika?

Először is hadd mondjam el, hogy nekem, mint rendezőnek az üres moziterem: vereség. Úgy gondolom, Európában úgynevezett művészfilm rendezését 9-10 rendező engedheti meg magának, mert vannak nézők, akik az ő filmjeiket megnézik, de a többiekét nem akarják. Ilyenkor a filmek rendezői azt mondják, hogy „engem nem értett meg senki, nem is tudom, hogy éljem túl ezt a csapást”. De az embereknek nem ilyen filmek kellenek! Az én ideálom: Charlie Chaplin. A szakácsnőktől a tudósokig mindenki nézte a filmjeit. És az emberek együtt sírtak és nevettek. Nagyon nagyra tartom Fellini 8 és fél című filmjét, de a legjobban az Országútont szeretem. Nagyon „chaplines” benne Giulietta Masina. A történelmi filmekben a jelmez, a díszlet, a politika csak ráadás. Szenvedélyek, igazi emberi szenvedélyek kellenek! Erre jönnek az emberek a moziba. Szerelem, gyűlölet, féltékenység, hatalomvágy. Ilyen érzések mindig voltak és lesznek. Ha mindezeket megkapjuk a hősöktől, megszeretjük a filmet. De ha az emberekben nem mozdít meg semmit a történet, akkor azt a filmet fölöslegesen készítették el.

Az Ön filmjeit milliók nézik Lengyelországban, az egyik legnépszerűbb filmrendező.

Szerintem vannak agyi-rendezők és vannak szív-rendezők. Én szív-rendező vagyok. Soha nem vállalnám el például a Bűn és bűnhődés vagy a Karamazov testvérek rendezését. Egyáltalán Dosztojevszkijt. Talán azért, mert nincsenek komplexusaim. Dosztojevszkij tehetséges, de tele volt komplexussal. Köztudott, hogy nagyon lengyelellenes volt. Mert lengyel származású.

Nem is kell Önnek az orosz írókhoz nyúlnia, hiszem Önt Sienkiewicz-specialistának nevezik.

Így mondják? Na, jó.

A varsói csata az első lengyel film, mely 3D technikával készült. Ki adta az ötletet?

Az operatőr, Sławomir Idziak. Nagyon sok lengyel kritikussal ellentétben én ezt nem múló technológiának vagy múló szeszélynek tartom. Úgy vélem, a mozi történetében eddig három nagy forradalom zajlott: a hang, a szín és most a 3D. Jól tudom, ez a technológia még sokat fejlődik. Nem lepődnék meg, ha nemsokára már szemüveg sem kellene hozzá, mert magába a vászonba lenne beépítve. Manapság egy nem angol nyelvű film nem számíthat semmilyen sikerre a nagyvilágban. Egyszerűen nem tud eljutni tömegekhez. Nagyon nagy az igény a 3D-s filmekre, még mindig kevés született. Arra gondoltam, hogy talán egy ilyen filmmel több helyre és messzebbre is eljuthatunk, mert az emberek kíváncsiak magára a technikára. És tényleg. Angliában 22 városban vetítették a filmemet. A varsói csata esetében - a téma miatt is - fontos a világközönség. Külföldön szinte nem is ismerik a lengyel történelem eme eseményét, bár meglepő módon a lengyelek között is sokan vannak, akik még csak nem is hallottak róla!

1955-ben kezdett el dokumentumfilmeket rendezni Edward Skórzewskivel, akivel 27 filmet készítettek együtt. Miért volt fontos a közös munka?

Együtt jártunk az egyetemre és nagyon jó barátok voltunk. Három játékfilmet is készítettünk: a Gengszterek és filantrópok, a Jog és ököl, amely egy western jellegű film volt, de ott easternnek nevezték, és a Három lépés a földön. Utána váltunk el. Már sok éve nem él.

Agnieska Holland azt mondta: „a filmek valami ellen készültek” Az Ön első dokumentum filmje az Uwaga, chuligani! – Vigyázat, huligánok! volt.

Ez egy teljesen új sorozatnak, az úgynevezett "Fekete sorozat"-nak az első filmje. Abban az időben léteztek tabu témák. A második filmünk A gyerekek ítélkeznek alkoholisták gyerekeiről szólt. Azt se lehetett bemutatni. Kemény, társadalmi drámával foglalkozó filmeket forgattunk, amivel másokat is bátorítottunk. Nincs kétségem, hogy Skórzewskivel a legjobb közös munkánk a Kalwariai emlék.

Sokat kellett harcolnia a kultúrpolitikával? Voltak betiltott filmjei?

A Kalwariai emlék 6 évig volt dobozban. Az emberek a húsvét előtti napon évszázadok óta végigjárják a keresztutat. Kommentár és dialóg nélkül ment a film. Megmutattuk, hogy ezrek vesznek részt az úton. Ez a politikai bizottságnak nagyon nem tetszett. Látható a fanatizmus is, hogy óriási köveket cipelnek, térden csúsznak a sárban. Ezeket a középkori jeleneteket meg az egyház nem engedte bemutatni. Gondolhatja, hogy hat év minden film számára hosszú idő, dokumentumfilmnél különösen. Miután bemutathattuk, az Oberhauseni Fesztiválon nagydíjat nyertünk. Máshol is rengeteg elismerést kaptunk. Kiderült, hogy hat év után is aktuális és érdekes anyag.

Mindig filmrendező akart lenni?

Nem. A szüleim orvosok voltak, ők orvost láttak bennem, engem viszont rettenetesen izgatott a történelem. 17-18 évesen rádiójátékokat kezdtem írni. Díjakat is kaptam érte. Utána egy színházhoz kerültem, rendezői órákat vettem, de szűk volt nekem a színház. Teret akartam. Nagy teret! Abban az időben, ha valaki filmfőiskolás akart lenni, először valamilyen más diplomát kellett szereznie. Én viszont nem akartam elveszíteni pár évet valami mással, ezért jelentkeztem a Kulturális Minisztériumban egy felvételi beszélgetésre. Moszkvába akartam menni, a Filmintézetbe. Jól beszéltem oroszul, gyerekkoromban Szibériában éltem. Imádtam a történelmet, az orosz irodalmat is ismertem, de a mozi, a film szempontjából olyan sötét voltam, hogy csak na! A bizottság végighallgatta a mondókámat.
Aztán az elnök felállt, undorral kézbe vette a dokumentumokat - na, gondoltam, ebből nem lesz semmi - és azt mondta: „Zigmund Hoffman, az első lengyel hadseregből, nem rokona?”
Mondtam: „Az édesapám, de mi a baj vele?” „Jó barátom volt a fronton”. Így kerültem a Moszkvai Filmintézetbe.

Protekciós.

Igen, vállalom. Ahányszor kérdezik, mindig elmondom, hogy igen, sajnos így volt…

Amikor történelmi filmet rendez törekszik a valóság hű ábrázolására?

Természetesen, mikor Sienkiewicz művéből dolgozom, akkor őt viszem vászonra. Ha viszont történelmi filmet készítek, akkor igyekszem minden oldalról kikérni a történészek véleményét, de azért valamit szögezzünk le: egyetlen egy történelmi film sem lehet tankönyv! A három muskétásnál nem olyan fontos a történelmi hűség. A varsói csatánál nagyon figyelmesek voltunk. Ami a filmben a Vörös Hadsereghez kapcsolódik, azt nem mi találtuk ki, hanem az orosz irodalomból merítettük: Babeltől, Solohovtól és Alekszej Tolsztojtól. Azért, hogy majd onnan senki se mondhassa, hogy a lengyelek valami fura történetet kreáltak. Nagyon fontos volt számomra, hogy a film bolsevikellenes és ne oroszellenes legyen! A filmben Dzerzsinszkij komisszárjának szerepét lengyel színész játssza. Sztálin, Lenin, Trockij szerepére viszont oroszokat kértünk föl.

A filmet bemutatják Oroszországban?

Van egy meghívásom, csak mostanában betegeskedem, ezért úgy tervezem, hogy majd szeptemberben megyek. Az egyik egyetemen mutatják be a filmet és úgy tervezik, hogy utána nagyon-nagy vita lesz. Például van egy icipici jelenet a filmben, mikor Sztálin hosszan néz maga elé. Egy értelmes néző már tudja, hogy mire gondol. Ha nem is most, de nemsokára…

Szeptemberben mutatták be a filmet Lengyelországban, ugyanakkor Ukrajnában és Amerikában. Mekkora sikert ért el otthon és külföldön?

Lengyelországban szerintem kétmillió nézőnél tartunk. Külföldön csak tíz- vagy százezrekről beszélhetünk, nincsen pontos adatunk. Most már tudom, nagyobb sikerem lenne, ha angolra szinkronizálnánk és szerződtetnénk néhány amcsi színészt…

Látva a Filmtavasz válogatását, úgy gondolom, a lengyel filmrendezőknek nincs szükségük külföldiekre, minden szerepre találnak otthon nagyon jó színészt.

Kedvesem…volt egy színészünk, Tadeusz Łomnicki, már nincs közöttünk…

…A kislovag! Michael úr, aki a film végén a feleségétől úgy búcsúzott, hogy „Oda se neki!” és ez szállóige lett Lengyelországban.

Ő, ő! Ha ez a színész nem a Visztula partján született volna, akkor a világ egyik legnagyobb színésze lenne. Lehet, hogy igaza van, vannak jó színészeink… és akkor mi van? A legfiatalabbak – sorozatszínészek. Ezt nagyon sajnálom. Ugyan vannak egyéniségek, akik nem vállalnak ilyenekben szerepet…

Például A varsói csata főszereplője, Borys Szyc.

Ő is játszik egy sorozatban. Nagyon népszerű srác most. Mint egykor Bogusław Linda, aki 60 éves lett. Gyakran volt vásznon, de évek óta… semmi. Sajnos mi, lengyelek olyanok vagyunk, hogy gyorsan az égbe emelünk valakit, földobjuk, utána nézünk, aztán hátat fordítunk, ő meg leesik.

Mindenféle filmes irányzat kialakult Lengyelországban, például az 50-es évek végén a lengyel iskola, vagy a 70-es években az úgynevezett erkölcsi nyugtalanság mozija. Nem tartozott egyikhez sem?

Nem. Mindig a saját utamat jártam. Én kakukktojás vagyok a lengyel filmgyártásban. Kivétel. Matuzsálem, aki már kihalásra van ítélve, és akit nem mindig szeret a kritika. Már azért sem, mert azt állítom, hogy rossz irányba viszik a rendezőket. Készíthetünk filmeket a társadalom peremén élőkről, a szegénységről, de ne ez legyen a fő téma! Ami még nagyon nem tetszik, hogy manapság a filmekben versenyeznek, hogy ki káromkodik többet és rondábban. Számomra az a fontos: ha az ember kijön a moziból, legyen reménye. Nem szabad remény nélkül ott hagyni az embert! Még a patkány is gyorsabban pusztul el, ha nincs reménye.

Az példa nélküli Európában, hogy Lengyelországban milyen népszerűek a filmek. A lengyel filmek.

Igen, a lengyelek visszatértek a filmekhez és büszkén mondhatom, hogy ez akkor kezdődött, mikor moziba került a Tűzzel-vassal. A lengyelek sokáig semmibe se vették a filmeket.

Azt olvastam, hogy a Tűzzel-vassal-t többen látták, mint a Titanicot.

Igen. Elsüllyesztettük a Titanicot, ahogy kell!

A következő filmje lehet, hogy a szibériai gyerekkoráról szól?

Hát… egy évig ültem a forgatókönyvön és gondolkodtam. Hét változatot készítettem, melyek egyre rosszabbak lettek. Annyira személyes a téma, hogy nem tudok távolságot tartani.

Ha nincs a filmben 3500 statiszta, akkor nem is foglalkozik a témával…

Kedvesem … olyankor 3500 érzést, érzelmet, szenvedélyt mutatok meg!

De ha nem rendez filmet, akkor mit fog csinálni?

Valamit még azért csak csinálok!


2012. április

1 . oldal